Oldal kiválasztása

A könyv, ami után másként jár Miskolcon…

város a bükk ölében

Miskolc

Miskolc egyfajta hídnak tekinthető egy egykori virágzó ősi kultúra és a mai ember modern világa között. Nincs még egy olyan város az országban, amely ennyire sokrétű és különleges turisztikai adottságokkal rendelkezne. Felsorolni is nehéz azt a számtalan élménygyűjtési lehetőséget, amit Miskolc tartogat az itt élők és az idelátogatók számára. Ez a legek települése: egyedülálló Európában a 12 kilométer hosszú főutcája, Magyarországon pedig nincs még egy város, ahol a központban egy “hegy”, az Avas magasodik. Ráadásul itt egy vár is van a város szövetébe “beépülve”.

A .Miskolc című kötet Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye székhelyének turisztikai bibliája. A 272 oldalas, gazdagon illusztrált kiadvány arra vállalkozik, hogy segít eligazodni a nagyváros jelenében és múltjában. Feltérképezi azokat a helyeket, amiket minden miskolci ismer, és minden ide látogatónak meg kell(ene) ismernie. Végigkalauzolja az olvasót az élményekből soha ki nem fogyó városon, és bemutatja Miskolc igazi arcát, sőt azt is, ami mögötte van.

Ha egy tégla építhet várost, akkor egy könyv is teremthet kultúrát. A lapjain kalandozva lehetőség van egy virtuális utazásra. A cél nem más, mint hogy arra inspiráljuk a térségbe látogatókat, hogy hosszabb időt töltsenek el nálunk – vallja a szerző, Bózsó Gyula, az ÉSZAKERDŐ Zrt. műszaki osztályvezetője, akinek ez már a negyedik kötete. Az ő nevéhez fűződnek Az ERDŐ finom, az I love Bükk és az Ehető Erdő című kiadványok is.

A .Miskolc egy jelenkori vizuális korlenyomat a városról. Egy pillanatkép, ami egyszeri és megismételhetetlen. Soha senki nem fogja még egyszer ilyennek látni a várost, mint mi itt, a jelenben. Hiszen mint minden más, Miskolc is folyamatosan változik, alakul és fejlődik. A felhúzott új épületekkel, a felújított terekkel szépen lassan az utcaképek is megváltoznak. Pontosan ezért fontos, hogy legyenek ilyen képalapú kordokumentumok, amik megőrzik az utókornak a jelen apró kis darabjait.

.Miskolc – tartalmas időtöltés egy könyvvel, pont Miskolcon

Miskolc egyfajta hídnak tekinthető egy egykori virágzó ősi kultúra és a mai ember modern világa között. Nincs még egy olyan város az országban, amely ennyire sokrétű és különleges turisztikai adottságokkal rendelkezne…

Tovább olvasom...

 

…Felsorolni is nehéz azt a számtalan élménygyűjtési lehetőséget, amit Miskolc tartogat az itt élők és az idelátogatók számára. Ez a legek települése: egyedülálló Európában a 12 kilométer hosszú főutcája, Magyarországon pedig nincs még egy város, ahol a központban egy “hegy”, az Avas magasodik. Ráadásul itt egy vár is van a város szövetébe “beépülve”.

A .Miskolc című kötet Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye székhelyének turisztikai bibliája. A 272 oldalas, gazdagon illusztrált kiadvány arra vállalkozik, hogy segít eligazodni a nagyváros jelenében és múltjában. Feltérképezi azokat a helyeket, amiket minden miskolci ismer, és minden ide látogatónak meg kell(ene) ismernie. Végigkalauzolja az olvasót az élményekből soha ki nem fogyó városon, és bemutatja Miskolc igazi arcát, sőt azt is, ami mögötte van.

Ha egy tégla építhet várost, akkor egy könyv is teremthet kultúrát. A lapjain kalandozva lehetőség van egy virtuális utazásra. A cél nem más, mint hogy arra inspiráljuk a térségbe látogatókat, hogy hosszabb időt töltsenek el nálunk – vallja a szerző, Bózsó Gyula, az ÉSZAKERDŐ Zrt. műszaki osztályvezetője, akinek ez már a negyedik kötete. Az ő nevéhez fűződnek Az ERDŐ finom, az I love Bükk és az Ehető Erdő című kiadványok is.

A .Miskolc egy jelenkori vizuális korlenyomat a városról. Egy pillanatkép, ami egyszeri és megismételhetetlen. Soha senki nem fogja még egyszer ilyennek látni a várost, mint mi itt, a jelenben. Hiszen mint minden más, Miskolc is folyamatosan változik, alakul és fejlődik. A felhúzott új épületekkel, a felújított terekkel szépen lassan az utcaképek is megváltoznak. Pontosan ezért fontos, hogy legyenek ilyen képalapú kordokumentumok, amik megőrzik az utókornak a jelen apró kis darabjait.

.Miskolc – tartalmas időtöltés egy könyvvel, pont Miskolcon

Bózsó Gyula

szerző, az északerdő zrt. műszaki osztályvezetője

Bemutatkozás

Egy erdész ember vagyok, abszolút optimista, ilyen szemlélettel írtam a könyvet. Úgy gondolom, hogy mindenkinek megvan a maga küldetése, ami olyan, mint egy ujjlenyomat, mindenkinek egyedi és a sajátja. És attól függetlenül, hogy “Miskolcos” könyvről van szó, ez hozzátartozik a küldetésemhez. A magyar erdőket szolgálom, az eddig megjelent három könyvem is erről szólt, de ebbe a sorba beilleszthető ez a kiadvány, hiszen az alcíme: város a Bükk ölében. Alapvetően beruházásokkal foglakozom, de hozzám tartoznak a vármegye erdeihez kapcsolódó közjóléti és turisztikai fejlesztések is: például a túra útvonalak, a kilátók, az ökoturisztikai létesítmények. Szeretem az erdőt, szeretem Miskolcot, így kapcsolódik a kettő egymáshoz…

Egy magára valamit is adó lokálpatriótának a vágya az, hogy szeretett városát a képzeletbeli polcon magasabb szintre helyezze…

Ez a könyv más, nem az a célja, hogy a város történetét mutassa be, hanem inspirálni szeretné az ide látogatókat…

Ez a könyv más, nem az a célja, hogy a város történetét mutassa be, hanem inspirálni szeretné az ide látogatókat…

Könyvbemutató és dedikálás a Géniusz Könyváruházban…

A könyv létrejöttét Kondás Vilmos, a Géniusz Könyváruház tulajdonosa is inspirálta!

Könyvbemutató és dedikálás a Géniusz Könyváruházban…

A könyv létrejöttét Kondás Vilmos, a Géniusz Könyváruház tulajdonosa is inspirálta!

Önnek is elnyerte tetszését a lenyűgöző Miskolc album?

Rendelje meg most!

A könyv ára: 9990 Ft

Készleten

Vásárold meg ezt a könyvet és 8 pontot gyűjthetsz vele!

További információk

Író

Kiadó

Oldalszám

Borítás

Kiadás éve

ISBN

Cikkszám: 9636092450 Kategóriák: , , Címke:

Nincs még egy olyan város az országban, amely ennyire sokrétű és különleges turisztikai adottságokkal rendelkezne. Felsorolni is nehéz azt a számtalan élménygyűjtési lehetőséget, amit Miskolc tartogat az idelátogatók számára.

A város, ami minden érzékszervünkre képes egyszerre hatni. Fürödni a felkelő nap fényében az Avasi kilátó teraszán, érezni a frissen készült lángos illatát a Búza téren, vagy hallani Európa leghosszabb főutcáján elsuhanó villamos csengetését a színház sarkánál. Itt garantáltan minden évszakban bőséggel találunk élményeket: nyáron Lillafüreden gyönyörködhetünk a Zsófia-kilátóból elénk táruló bükki panorámában, télen egy hideg, havas napon pedig a miskolctapolcai Barlangfürdő különleges atmoszférájú melegvizes medencéiben lubickolhatunk.

Mindezt úgy, hogy közben az élmények városában jól megfér egymás mellett az ősi Szeleta-kultúra ápolása, a nehézipari múlt elfogadása, az egyetemvárosi hétköznapok megélése és egy szebb, zöldebb, egyben fenntarthatóbb jövő keresése. Ezek egyvelege jelenti a város igazi sokszínűségét és határozza meg identitását. Ettől válik egy igazán összetartó értékközösséggé, ahol a több tízezer lokálpatrióta minden egyes nap a saját vállán “viszi előre” Miskolcot. A Szinva völgyében élő emberek ráadásul nemcsak tehetségesek, de vendégszeretőek is.

A történelmi belvárosban sétálva könnyen az az érzésünk támadhat, mintha a terek, az utcák, a parkok, az épületek mesélni szeretnének. Legyenek bár szépen felújított vagy kissé megkopott állapotban, magukon hordozzák a történelem egy-egy kis darabkáját. Ebből szeretnének valamit megmutatni, de leginkább átadni az értő szemmel bennük járó utazónak. Ehhez viszont meg kell fogni a kilincset és ki kell lépni az utcára.

Ez a könyv egy jelenkori vizuális korlenyomat Miskolcról. Egy pillanatkép, amely egyszeri és megismételhetetlen. Soha senki nem fogja még egyszer ilyennek látni szeretett városunkat, mint mi itt, most, a jelenben. Hiszen – mint a világunkban minden más – Miskolc is folyamatosan változik, alakul és fejlődik. A felhúzott új épületekkel, a felújított terekkel és parkokkal szépen lassan az utcaképek is megváltoznak. Így felelősséggel tartozunk, hogy jelenünk apró kis darabjait megőrizzük és átmentsük az utókornak.

A miskolci “Ehető erdő program” 2026. március 4-én elnyerte a “Világ legjobb fenntartható turisztikai kezdeményezése díjat” a Berlinben rendezett “Green Destinations TOP 100” rendezvényen.

Nincs még egy olyan város az országban, amely ennyire sokrétű és különleges turisztikai adottságokkal rendelkezne. Felsorolni is nehéz azt a számtalan élménygyűjtési lehetőséget, amit Miskolc tartogat az idelátogatók számára.

A város, ami minden érzékszervünkre képes egyszerre hatni. Fürödni a felkelő nap fényében az Avasi kilátó teraszán, érezni a frissen készült lángos illatát a Búza téren, vagy hallani Európa leghosszabb főutcáján elsuhanó villamos csengetését a színház sarkánál. Itt garantáltan minden évszakban bőséggel találunk élményeket: nyáron Lillafüreden gyönyörködhetünk a Zsófia-kilátóból elénk táruló bükki panorámában, télen egy hideg, havas napon pedig a miskolctapolcai Barlangfürdő különleges atmoszférájú melegvizes medencéiben lubickolhatunk…

A könyv ára: 9990 Ft

Készleten

Vásárold meg ezt a könyvet és 8 pontot gyűjthetsz vele!

Adhatunk kedvezményt erre a könyvre? Ha igen: KATTINTSON IDE!

Fontos: A kedvezmény igénybevételéhez első lépésként helyezze Kosárba a könyvet, köszönjük!

Tankönyvek, nyelvkönyvek, akciós könyvek és az árkötöttségi törvénnyel érintett (2024. október 1. után megjelent) könyvek vásárlásakor a kedvezmény kupon nem használható fel, a kedvezmény kuponok egymással nem összevonhatóak!

Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosaradban!
Vásárlás folytatása
0