15%
Szélike királykisasszony – új kiadás 2020
Egyszer kihirdetteti a király az országban, még azon is túl, hogy annak adja leányát, aki a futásban elhagyja: de úgy próbáljon szerencsét akárki, hogy ha leányát el nem tudja hagyni, karóba kerül a feje.
Hiszen próbáltak szerencsét királyfik, hercegek, grófok, bárók s válogatott cigánylegények, de karóba is került a feje valamennyinek. ..”
A mese további részéből megtudhatjuk, hogy János királyúrfi hetedhét országon át vándorol azért, hogy megkaphassa Szélike királykisasszony kezét. Útja során öt barátra tesz szert, akik különleges képességekkel rendelkeznek, melyekre szükségük is lesz a feladat megoldásához, Szélike legyőzéséhez.
“A nagy mesemondó”, Benedek Elek generációkon át öröklődő meséiből készült válogatás összesen harminchat mesét tartalmaz, mely híven tükrözi a nép ügyességét, jó kedélyét, s mindezt Benedek Elek a maga eleven és tréfás elbeszélő modorában közvetíti a gyermekolvasók számára.
Szélike királykisasszony – új kiadás 2020
Szerző(k): Benedek Elek
Eredeti ár: 2490 Ft Original price was: 2490 Ft.2116 FtCurrent price is: 2116 Ft.
Egyszer kihirdetteti a király az országban, még azon is túl, hogy annak adja leányát, aki a futásban elhagyja: de úgy próbáljon szerencsét akárki, hogy ha leányát el nem tudja hagyni, karóba kerül a feje.
Hiszen próbáltak szerencsét királyfik, hercegek, grófok, bárók s válogatott cigánylegények, de karóba is került a feje valamennyinek. ..”
A mese további részéből megtudhatjuk, hogy János királyúrfi hetedhét országon át vándorol azért, hogy megkaphassa Szélike királykisasszony kezét. Útja során öt barátra tesz szert, akik különleges képességekkel rendelkeznek, melyekre szükségük is lesz a feladat megoldásához, Szélike legyőzéséhez.
“A nagy mesemondó”, Benedek Elek generációkon át öröklődő meséiből készült válogatás összesen harminchat mesét tartalmaz, mely híven tükrözi a nép ügyességét, jó kedélyét, s mindezt Benedek Elek a maga eleven és tréfás elbeszélő modorában közvetíti a gyermekolvasók számára.
Elfogyott
További információk
További információk
| Író | Benedek Elek |
|---|---|
| Kiadó | Lazi |
| Oldalszám | 110 |
| Borítás | keménytáblás |
| Kiadás éve | 2020 |
| ISBN | 9789632674667 |
Ezek a könyvek is tuti érdekelnének:
-
15%

De jó, hogy te vagy az apukám!
Eredeti ár:2490 FtOriginal price was: 2490 Ft.2116 FtCurrent price is: 2116 Ft.Kosárba teszem -
15%

Disney – Micimackó – Négy évszak a Százholdas Pagonyban
Eredeti ár:6999 FtOriginal price was: 6999 Ft.5949 FtCurrent price is: 5949 Ft.Kosárba teszem -
15%

De jó, hogy te vagy az anyukám!
Eredeti ár:2490 FtOriginal price was: 2490 Ft.2116 FtCurrent price is: 2116 Ft.Kosárba teszem -
15%

Elbűvölő téli mesék
Eredeti ár:4990 FtOriginal price was: 4990 Ft.4241 FtCurrent price is: 4241 Ft.Kosárba teszem -
15%

Béka szabadnapja – Tölgyerdő meséi
Eredeti ár:2490 FtOriginal price was: 2490 Ft.2116 FtCurrent price is: 2116 Ft.Kosárba teszem -
15%

Tündérszép cipellő – Mesés mesterségek
Eredeti ár:4990 FtOriginal price was: 4990 Ft.4241 FtCurrent price is: 4241 Ft.Kosárba teszem -
15%

A rosszkedv olyan, mint egy felhő – Ölelj meg!
Eredeti ár:2790 FtOriginal price was: 2790 Ft.2371 FtCurrent price is: 2371 Ft.Kosárba teszem -
15%

Nincs több pelus – Mese motiváló matricákkal
Eredeti ár:2290 FtOriginal price was: 2290 Ft.1946 FtCurrent price is: 1946 Ft.Kosárba teszem -
15%

Budapesti böngésző Brúnóval
Eredeti ár:5999 FtOriginal price was: 5999 Ft.5099 FtCurrent price is: 5099 Ft.Kosárba teszem -
15%

Bing – A szétrobbant torta – Olvass mesét Binggel!
Eredeti ár:2499 FtOriginal price was: 2499 Ft.2124 FtCurrent price is: 2124 Ft.Kosárba teszem -
15%

Bandita patkány – új kiadás
Eredeti ár:2990 FtOriginal price was: 2990 Ft.2541 FtCurrent price is: 2541 Ft.Kosárba teszem -
15%

Patrik, a pingvin
Eredeti ár:2990 FtOriginal price was: 2990 Ft.2541 FtCurrent price is: 2541 Ft.Kosárba teszem -
15%

A legszerencsésebb óra – Népmesék az élet szépségeiről Óperencián innenről és túlról
Eredeti ár:3990 FtOriginal price was: 3990 Ft.3391 FtCurrent price is: 3391 Ft.Kosárba teszem -
15%

Sziasztok, barátaim! – Tölgyerdő meséi
Eredeti ár:3490 FtOriginal price was: 3490 Ft.2966 FtCurrent price is: 2966 Ft.Kosárba teszem -
15%

Prémszakáll és Torzonborz
Eredeti ár:3690 FtOriginal price was: 3690 Ft.3136 FtCurrent price is: 3136 Ft.Kosárba teszem -
15%

Fűzfándy úr karácsonyfája
Eredeti ár:3990 FtOriginal price was: 3990 Ft.3391 FtCurrent price is: 3391 Ft.Kosárba teszem -
15%

Mentsük meg a kiskutyám! – PItypang és Lili – új kiadás
Eredeti ár:2990 FtOriginal price was: 2990 Ft.2541 FtCurrent price is: 2541 Ft.Kosárba teszem -
15%

Micimackó meg én
Eredeti ár:3699 FtOriginal price was: 3699 Ft.3144 FtCurrent price is: 3144 Ft.Kosárba teszem -
14%

Az Ezeregyéjszaka meséi
Eredeti ár:6475 FtOriginal price was: 6475 Ft.5504 FtCurrent price is: 5504 Ft.Kosárba teszem -
10%

Klasszikus zenemesék – Péter és a farkas
Eredeti ár:8900 FtOriginal price was: 8900 Ft.8010 FtCurrent price is: 8010 Ft.Kosárba teszem -
15%

Bori és az ovis pizsiparti – Barátnőm, Bori
Eredeti ár:1190 FtOriginal price was: 1190 Ft.1011 FtCurrent price is: 1011 Ft.Kosárba teszem -
15%

Madárijesztők esküvője – új kiadás
Eredeti ár:2990 FtOriginal price was: 2990 Ft.2541 FtCurrent price is: 2541 Ft.Kosárba teszem -
15%

Minden jó, ha együtt vagyunk! – Interaktív mesekönyv
Eredeti ár:4490 FtOriginal price was: 4490 Ft.3816 FtCurrent price is: 3816 Ft.Kosárba teszem -
15%

De szép ez az élet!
Eredeti ár:3499 FtOriginal price was: 3499 Ft.2974 FtCurrent price is: 2974 Ft.Kosárba teszem -
15%

A hangszerek csodálatos világa
Eredeti ár:3499 FtOriginal price was: 3499 Ft.2974 FtCurrent price is: 2974 Ft.Kosárba teszem -
15%

Az elátkozott erdő – Hova tűnt a jókedv?
Eredeti ár:3499 FtOriginal price was: 3499 Ft.2974 FtCurrent price is: 2974 Ft.Kosárba teszem -
15%

Pikó, a nagyotmondó kishal
Eredeti ár:2990 FtOriginal price was: 2990 Ft.2541 FtCurrent price is: 2541 Ft.Kosárba teszem -
15%

Vonat mesék Nagykönyve
Eredeti ár:5990 FtOriginal price was: 5990 Ft.5091 FtCurrent price is: 5091 Ft.Kosárba teszem -
15%

Medve És Madár – A kaland és más mesék
Eredeti ár:3990 FtOriginal price was: 3990 Ft.3391 FtCurrent price is: 3391 Ft.Kosárba teszem -
15%

Pálcikakutya és a taco
Eredeti ár:3299 FtOriginal price was: 3299 Ft.2804 FtCurrent price is: 2804 Ft.Kosárba teszem -
15%

Kroki-dili
Eredeti ár:3999 FtOriginal price was: 3999 Ft.3399 FtCurrent price is: 3399 Ft.Kosárba teszem -
15%

Karácsonyi felfordulás
Eredeti ár:2990 FtOriginal price was: 2990 Ft.2541 FtCurrent price is: 2541 Ft.Kosárba teszem -
15%

Pörgess és játssz! – Együtt a csapat! – Mancs Őrjárat
Eredeti ár:5999 FtOriginal price was: 5999 Ft.5099 FtCurrent price is: 5099 Ft.Kosárba teszem -
15%

A Sátánármányosparázsvarázspokolikőrpuncspancslódítóbódítóka
Eredeti ár:3499 FtOriginal price was: 3499 Ft.2974 FtCurrent price is: 2974 Ft.Kosárba teszem -
15%

Mosolyogni tessék!
Eredeti ár:3499 FtOriginal price was: 3499 Ft.2974 FtCurrent price is: 2974 Ft.Kosárba teszem -
15%

LEGO City – Űrmisszió – Űrhajós minifigurával és roverrel
Eredeti ár:2999 FtOriginal price was: 2999 Ft.2549 FtCurrent price is: 2549 Ft.Kosárba teszem -
15%

Állati kávézó – Sebastian, a különleges róka
Eredeti ár:1990 FtOriginal price was: 1990 Ft.1691 FtCurrent price is: 1691 Ft.Kosárba teszem -
15%

Panthera 6. – Mesterek és tanítványok
Eredeti ár:4990 FtOriginal price was: 4990 Ft.4241 FtCurrent price is: 4241 Ft.Kosárba teszem -
15%

A kócos macskaemberkölyök és más mesék
Eredeti ár:4990 FtOriginal price was: 4990 Ft.4241 FtCurrent price is: 4241 Ft.Kosárba teszem -
15%

Bori és a csillagfényes éjszaka – Olvass Borival! 6.
Eredeti ár:2690 FtOriginal price was: 2690 Ft.2286 FtCurrent price is: 2286 Ft.Kosárba teszem -
15%

Csudi és az elnémult erdő
Eredeti ár:3999 FtOriginal price was: 3999 Ft.3399 FtCurrent price is: 3399 Ft.Kosárba teszem -
15%

Anyakönyv Apakönyv – Mesélj nekem! Mesék és versek a családról
Eredeti ár:3290 FtOriginal price was: 3290 Ft.2796 FtCurrent price is: 2796 Ft.Kosárba teszem -
15%

Rendkívüli Boszorkák Igen Titkos Társasága
Eredeti ár:5800 FtOriginal price was: 5800 Ft.4930 FtCurrent price is: 4930 Ft.Kosárba teszem -
15%

Tilly és Táltos – Álomcsapat
Eredeti ár:1490 FtOriginal price was: 1490 Ft.1266 FtCurrent price is: 1266 Ft.Kosárba teszem -
15%

Disney – Arisztocicák 4. – Most mutasd meg!
Eredeti ár:2190 FtOriginal price was: 2190 Ft.1861 FtCurrent price is: 1861 Ft.Kosárba teszem -
15%

Hipp-hopp, meggyógyulsz!
Eredeti ár:1890 FtOriginal price was: 1890 Ft.1606 FtCurrent price is: 1606 Ft.Kosárba teszem -
15%

Alma Magdi – A világ gyönyörű!
Eredeti ár:2490 FtOriginal price was: 2490 Ft.2116 FtCurrent price is: 2116 Ft.Kosárba teszem
Bestseller könyvek:
Készleten
Ártatlanok – Börtönsztorik – Élfestett
Eredeti ár: 6999 Ft Original price was: 6999 Ft.6299 FtCurrent price is: 6299 Ft.
Készleten
A hivatalos Bridgerton szakácskönyv
Eredeti ár: 12999 Ft Original price was: 12999 Ft.11699 FtCurrent price is: 11699 Ft.
Készleten
A legnagyobb kísértés
Eredeti ár: 6499 Ft Original price was: 6499 Ft.5849 FtCurrent price is: 5849 Ft.
Készleten
A Munkatárs
Eredeti ár: 6599 Ft Original price was: 6599 Ft.5939 FtCurrent price is: 5939 Ft.
Készleten
Kiara Lord falja a férfiakat, mégis karcsú
Eredeti ár: 5499 Ft Original price was: 5499 Ft.4949 FtCurrent price is: 4949 Ft.
Készleten
Matuzsálemek – Barangolás Magyarország nagy fái között
Eredeti ár: 15500 Ft
Készleten
A Bazár-tömbtől a miskolci SOHO-ig
Eredeti ár: 4990 Ft Original price was: 4990 Ft.4491 FtCurrent price is: 4491 Ft.
Készleten
Válaszúton – új kiadás
Eredeti ár: 5990 Ft Original price was: 5990 Ft.5391 FtCurrent price is: 5391 Ft.
Készleten
Mélyvíz, csak megúszóknak – Idézőjel 2.
Eredeti ár: 6590 Ft Original price was: 6590 Ft.5931 FtCurrent price is: 5931 Ft.
Készleten
A Whittier família
Eredeti ár: 3690 Ft Original price was: 3690 Ft.3321 FtCurrent price is: 3321 Ft.
Készleten
Tisztességes ajánlat – A Bridgerton család 3. – Filmes borítóval
Eredeti ár: 3890 Ft Original price was: 3890 Ft.3501 FtCurrent price is: 3501 Ft.
Készleten
Könnyhold Birodalom 4.
Eredeti ár: 3990 Ft Original price was: 3990 Ft.3591 FtCurrent price is: 3591 Ft.
Készleten
Miskolci Rocklegendák II.
Eredeti ár: 6500 Ft Original price was: 6500 Ft.5850 FtCurrent price is: 5850 Ft.
71 pre-orders available
A Titkok Titka
Eredeti ár: 8990 Ft Original price was: 8990 Ft.8091 FtCurrent price is: 8091 Ft.
Készleten
Egy szív karácsonya – Adventi naptárregény
Eredeti ár: 9999 Ft Original price was: 9999 Ft.8999 FtCurrent price is: 8999 Ft.
Készleten
Terítéken az étrendem
Eredeti ár: 7790 Ft Original price was: 7790 Ft.7011 FtCurrent price is: 7011 Ft.
Készleten
Túsz
Eredeti ár: 5990 Ft Original price was: 5990 Ft.5391 FtCurrent price is: 5391 Ft.
A miniszterelnök – Horn Gyula
Eredeti ár: 5800 Ft Original price was: 5800 Ft.5220 FtCurrent price is: 5220 Ft.
Ezt is túléltem
Eredeti ár: 4800 Ft Original price was: 4800 Ft.4320 FtCurrent price is: 4320 Ft.
Készleten
Menekülés Egyiptomból
Eredeti ár: 5999 Ft Original price was: 5999 Ft.5399 FtCurrent price is: 5399 Ft.
Elfogyott
Üvöltő bika – új kiadás
Eredeti ár: 4999 Ft Original price was: 4999 Ft.4499 FtCurrent price is: 4499 Ft.
Készleten
A karácsonyi mackó – Tili-toli könyvek
Eredeti ár: 3990 Ft Original price was: 3990 Ft.3591 FtCurrent price is: 3591 Ft.
Elfogyott
Csipesz, a tacsi – Mikulásnak áll
Eredeti ár: 1990 Ft Original price was: 1990 Ft.1791 FtCurrent price is: 1791 Ft.
Készleten
Air Fryer – Vegyük könnyedén
Eredeti ár: 7499 Ft Original price was: 7499 Ft.6749 FtCurrent price is: 6749 Ft.
Készleten
A menekülő ember
Eredeti ár: 4999 Ft Original price was: 4999 Ft.4499 FtCurrent price is: 4499 Ft.
Készleten
Igazad van
Eredeti ár: 6999 Ft Original price was: 6999 Ft.6299 FtCurrent price is: 6299 Ft.
Készleten
A Szoboszlai – sztori
Eredeti ár: 6999 Ft Original price was: 6999 Ft.6299 FtCurrent price is: 6299 Ft.
Készleten
Yoko – Életrajz
Eredeti ár: 7999 Ft Original price was: 7999 Ft.7199 FtCurrent price is: 7199 Ft.
Készleten
Egy csepp erdő
Eredeti ár: 9990 Ft
Készleten
Bogyó és Babóca – Érzelmek meséi
Eredeti ár: 6990 Ft Original price was: 6990 Ft.6291 FtCurrent price is: 6291 Ft.
Készleten
Guinness World Records 2026
Eredeti ár: 9990 Ft Original price was: 9990 Ft.8991 FtCurrent price is: 8991 Ft.
Készleten
Szerintem
Eredeti ár: 6990 Ft Original price was: 6990 Ft.6291 FtCurrent price is: 6291 Ft.
Készleten
Kobalt – A Pekingi játszma
Eredeti ár: 7499 Ft Original price was: 7499 Ft.6749 FtCurrent price is: 6749 Ft.
Készleten
Fanni, a fátyolka
Eredeti ár: 1990 Ft Original price was: 1990 Ft.1791 FtCurrent price is: 1791 Ft.
Készleten
A nagy világítóbogár
Eredeti ár: 1990 Ft Original price was: 1990 Ft.1791 FtCurrent price is: 1791 Ft.
Készleten
Ovis jelek meséi – Kék csoport
Eredeti ár: 4990 Ft Original price was: 4990 Ft.4491 FtCurrent price is: 4491 Ft.
Készleten
Stanley Tucci – Egy év a tányéromon és amit még kifőztem
Eredeti ár: 6900 Ft Original price was: 6900 Ft.6210 FtCurrent price is: 6210 Ft.
Készleten
Chuck élete – Kapszula könyvtár
Eredeti ár: 2399 Ft Original price was: 2399 Ft.2159 FtCurrent price is: 2159 Ft.
Készleten
Könnyhold Birodalom 2. – Manga
Eredeti ár: 3990 Ft Original price was: 3990 Ft.3591 FtCurrent price is: 3591 Ft.
Készleten
Polgár Zsuzsa – Lázadó Királynő
Eredeti ár: 7490 Ft Original price was: 7490 Ft.6741 FtCurrent price is: 6741 Ft.
