Előrendelhető (Várható szállítás: Megjelenés után)
15%
Puccs Moszkvában – Putyin végnapjai – André Calvi visszatér
Mert valaminek változnia kell! Amerika kitart Ukrajna mellett, Kína pedig Putyint támogatja. A több éve húzódó ukrán háború holtpontra jutott, egyik fél sem tud felülkerekedni a másikon, de egyelőre tűzszünetre sincs kilátás. Ráadásul a gerillaháború most már Ukrajna határain túlra is átterjedt: Moszkvában orosz civileket ölnek az ukrán partizánok, miközben az oroszok nyugat-európai politikusok és üzletemberek ellen követnek el merényleteket. Az egész világ aggódva figyeli a fejleményeket. Minden jel arra utal, hogy az ukrán vérfürdőnek csak egyféleképpen lehet véget vetni, Putyint csak egyvalami képes megállítani: egy puccs Moszkvában.
Washingtonban legalábbis így gondolják, és Párizsban is… Frei Tamás új regénye napjaink legkomorabb világpolitikai eseményeit és annak elképzelt következményeit állítja a középpontba. A fordulatos, feszített ütemű akcióthrillerben számtalan valódi szereplő között visszatér a korábbi kötetekből már jól ismert André Calvi, akinek ezúttal minden eddiginél nagyobb kihívással kell szembenéznie. Várható megjelenés: 2023.11.13.

Szerző(k): Frei Tamás
Eredeti ár:
Online ár: 5524 Ft

További információk
További információk
Író | |
---|---|
Kiadó | |
Oldalszám | |
Borítás | |
Kiadás éve | |
ISBN |