Német érettségi feladatgyűjtemény – 2 CD-vel – LX-0110
Szerző(k): Bedő Éva
Eredeti ár: 2875 Ft
Közép- és emelt szint. Az új, kétszintű érettségihez készült könyv az új érettséginek megfelelően két nagy részből áll. ...Az első rész a középszintű, a második rész az emelt szintű érettségi felkészüléshez tartalmaz gyakorlófeladatokat és minta-feladatsorokat. A két nagy részen belül négy-négy kisebb rész foglalkozik a nyelvhelyesség és az íráskészség fejlesztésével, az írott szöveg értésének és a hallott szöveg értésének a gyakoroltatásával. A kötetben tehát benne van mind a négy, az új írásbelin előforduló feladatrész. Ezeken belül megtalálható minden olyan feladattípus, amely a minta-feladatsorokban és a 2003. illetve 2004. évi próbaérettségi feladatsoraiban szerepelt. Elsősorban a német próbaérettségi feladattípusait vettem figyelembe, de vannak a kötetben olyan feladatfajták is, amelyeket az angol vagy francia próbaérettségi feladatsoraiban alkalmaztak, szerepelnek az Oktatási Minisztérium érettségi követelményrendszerének minden nyelvre vonatkozó részében és megfelelnek a német nyelv jellegének. Mind a középszintű, mind az emelt szintű gyakorlófeladatok után öt-öt teljes írásbeli minta-feladatsor következik. A kötet végén – a fogalmazások kivételével – minden feladat megoldása megtalálható. Külön szerepelnek a közép- és az emelt szint, illetve a közép- és emelt szintű minta-feladatsorok megoldásai. Az eligazodást részletes tartalomjegyzék segíti. A megoldási kulcsokban természetesen megtalálják a hallás utáni feladatok teljes szövegét is. Ezekhez a feladatokhoz külön CD is készült. A szövegeket csak egyszer vettük fel, de a feladatok elvégzéséhez kétszer kell azokat meghallgatni. A gyakorló részben a feladatok nem egyforma nehézségi szintűek, vannak viszonylag könnyűek is. Az előírásoknak megfelelően a gyakorlatok – kivéve a középszint első nyelvhelyességi feladatát, amelyik a rendelet szerint egyes mondatokból áll – szövegközpontúak. A szövegek autentikusak, tehát valódi újság-, prospektus- vagy az interneten talált szövegek. A rendeletben felsorolt szövegfajták nagy többsége szerepel a gyakorlatok és a feladatok között. Az utasításokat az előírásoknak megfelelően csak német nyelven adtuk meg. Az egyes szövegek közép- és emelt szinten terjedelmükben, szókincsükben és nyelvi szerkezeteikben térnek el egymástól. Az emelt szintű feladatok között nagyobb terjedelmű, gazdagabb szókincsű és viszonylag bonyolult nyelvi szerkezeteket is tartalmazó szövegeket is találnak Fontos megemlíteni, hogy az írásbeli érettségin – az íráskészséget vizsgáló fogalmazási feladatot kivéve – egyáltalán nem használható szótár! Ezért olyan fontos, hogy az autentikus szövegek megértésében a tanulók rutint szerezzenek, a szövegértés szempontjából nélkülözhetetlen szavakat elsajátítsák, és a szövegösszefüggések értelmezését is begyakorolják. A gyakorlókönyv használatához sok sikert, jó munkát kíván a Szerző.Készleten
További információk
További információk
Író | Bedő Éva |
---|---|
Kiadó | LX-0110 |
Borítás | keménytáblás |
Kiadás éve | 2005 |
ISBN | 9789639357499 |