15%
Jó vadászatot!
1953-ban kiszabadult, és a gemenci vadrezervátum vezetője lett. 1956-ban Pesten részt vett a forradalomban, harcolt a Széna téren, s közben szerkesztője lett a Hétfői Hírlapnak, ezért 1957 elején nyugatra menekült. 1959-től egészen haláláig a Münchenben megjelenő Nemzetőr állandó munkatársa volt, s ezekben az évtizedekben bontakozott ki igazán szépirodalmi munkássága. 1967-ben megnősült, feleségével felváltva Bécsben és Stájerorsztágban éltek. Közben sokat utaztak, vadászszenvedélyét követve többször megfordultak Kenyában, az afrikai szavannák csodálatos paradicsomában is.
Jó vadászatot! című művét még 1943-ban írta Nagykállón. A könyv hűen ábrázolja a szabolcsi vadászparadicsomot, melyet személyes élményei tesznek még színesebbé. A szabolcsi homok uralta vadászmezők nagyszerűségét rendkívül olvasmányosan tárja az olvasók elé, miközben nyulat, rucát, foglyot, fürjet, vadgalambot, rókát, fácánt, ludat, sőt fülesbaglyot is puskavégre kap.
Írásai Széchenyi Zsigmond, Kittenberger Kálmán és Fekete István műveivel mutatják a legtöbb rokonságot.
Jó vadászatot!
Szerző(k): Ilosvay Ferenc
Eredeti ár: Original price was: 2700 Ft.2295 FtCurrent price is: 2295 Ft.
Ilosvay Ferenc (1914-1990) író, újságíró, lapszerkesztő volt, nyírségi földbirtokos családból származott. Publicistaként A reggel és a Pester Lloyd című folyó ...iratoknál dolgozott. Diplomáját mezőgazdasági és állatorvosi karon szerezte, így néhány évig állatélettani és erdészeti kutatóintézetben is tevékenykedett. 1944 őszén háborúellenes magatartása miatt a Gestapo letartóztatta és Dachau majd Buchenwald koncentrációs táboraiban raboskodott. A háború után a Szabad Szó munkatársa lett, majd az Erdőgazdasági Kutatóintézetben dolgozott, de klerikális és szovjetellenes vádak miatt a kommunista munkatáborokkal is volt alkalma megismerkedni.1953-ban kiszabadult, és a gemenci vadrezervátum vezetője lett. 1956-ban Pesten részt vett a forradalomban, harcolt a Széna téren, s közben szerkesztője lett a Hétfői Hírlapnak, ezért 1957 elején nyugatra menekült. 1959-től egészen haláláig a Münchenben megjelenő Nemzetőr állandó munkatársa volt, s ezekben az évtizedekben bontakozott ki igazán szépirodalmi munkássága. 1967-ben megnősült, feleségével felváltva Bécsben és Stájerorsztágban éltek. Közben sokat utaztak, vadászszenvedélyét követve többször megfordultak Kenyában, az afrikai szavannák csodálatos paradicsomában is.
Jó vadászatot! című művét még 1943-ban írta Nagykállón. A könyv hűen ábrázolja a szabolcsi vadászparadicsomot, melyet személyes élményei tesznek még színesebbé. A szabolcsi homok uralta vadászmezők nagyszerűségét rendkívül olvasmányosan tárja az olvasók elé, miközben nyulat, rucát, foglyot, fürjet, vadgalambot, rókát, fácánt, ludat, sőt fülesbaglyot is puskavégre kap.
Írásai Széchenyi Zsigmond, Kittenberger Kálmán és Fekete István műveivel mutatják a legtöbb rokonságot.
Készleten
További információk
További információk
Író | Ilosvay Ferenc |
---|---|
Kiadó | Lazi |
Oldalszám | 224 |
Borítás | keménytáblás |
Kiadás éve | 2017 |