15%
Fejben dől el? – Ami rajtunk múlik – és ami nem
Ugyanakkor ma már sokszorosan bizonyított tény, hogy a mentális beállítódásunk valóban jelentős hatást gyakorol a teljesítményünkre, a közérzetünkre, az egészségi állapotunkra, sőt, még az emberi kapcsolatainkra is. Például az élsportban bizonyos szint felett tényleg majdnem minden fejben dől el, erős mezőnyben a győzelem vagy vereség már jórészt a mentális állapoton és felkészültségen múlik. A gyógyítás világában is evidenciának számít, hogy amit elvárunk egy adott szertől vagy eljárástól, az nagymértékben befolyásolja a hatást. Alaposan dokumentált esetek bizonyítják, milyen lenyűgöző öngyógyító erők ébredhetnek a szervezetben a bizakodó gondolatok, a felépülésbe vetett hit, a pozitív elvárások nyomán. De gyakran a kapcsolataink sorsa is azon áll vagy bukik, hogy elég nagy súlyt helyezünk-e mindarra, ami a mi kezünkben (vagyis a fejünkben) van: az értékeinkre, az elveinkre, a meggyőződéseinkre, a józan mérlegelésre, a stratégiaalkotásra. Annak, aki csakis a folyton változó érzései alapján dönt, nagyon nehéz lesz a kapcsolatait jól működtetni, s azokban kitartani.
Ha tehát nem is minden, de számos dolog bizonyosan fejben dől el. Éppen ezért igen hasznos megtanulnunk, miként formálhatjuk a gondolatainkat, a mentális beállítódásunkat úgy, hogy ezek minél inkább segítsenek, ne pedig hátráltassanak bennünket az életünkben.

Szerző(k): Bagdy Emőke, Buda László, Kádár Annamária, Pál Ferenc
Eredeti ár: 3000 Ft Original price was: 3000 Ft.2550 FtCurrent price is: 2550 Ft.
Ugyanakkor ma már sokszorosan bizonyított tény, hogy a mentális beállítódásunk valóban jelentős hatást gyakorol a teljesítményünkre, a közérzetünkre, az egészségi állapotunkra, sőt, még az emberi kapcsolatainkra is. Például az élsportban bizonyos szint felett tényleg majdnem minden fejben dől el, erős mezőnyben a győzelem vagy vereség már jórészt a mentális állapoton és felkészültségen múlik. A gyógyítás világában is evidenciának számít, hogy amit elvárunk egy adott szertől vagy eljárástól, az nagymértékben befolyásolja a hatást. Alaposan dokumentált esetek bizonyítják, milyen lenyűgöző öngyógyító erők ébredhetnek a szervezetben a bizakodó gondolatok, a felépülésbe vetett hit, a pozitív elvárások nyomán. De gyakran a kapcsolataink sorsa is azon áll vagy bukik, hogy elég nagy súlyt helyezünk-e mindarra, ami a mi kezünkben (vagyis a fejünkben) van: az értékeinkre, az elveinkre, a meggyőződéseinkre, a józan mérlegelésre, a stratégiaalkotásra. Annak, aki csakis a folyton változó érzései alapján dönt, nagyon nehéz lesz a kapcsolatait jól működtetni, s azokban kitartani.
Ha tehát nem is minden, de számos dolog bizonyosan fejben dől el. Éppen ezért igen hasznos megtanulnunk, miként formálhatjuk a gondolatainkat, a mentális beállítódásunkat úgy, hogy ezek minél inkább segítsenek, ne pedig hátráltassanak bennünket az életünkben.
Készleten
Cikkszám: 6155281433
Kategóriák: Pszichológia, Társadalomtudomány
További információk
További információk
Író | Bagdy Emőke, Buda László, Kádár Annamária, Pál Ferenc |
---|---|
Oldalszám | 156 |
Borítás | kartonált |
Kiadás éve | 2017 |
Ezek a könyvek is tuti érdekelnének:
-
10%
Mit üzen az életed?
Eredeti ár:4990 FtOriginal price was: 4990 Ft.4491 FtCurrent price is: 4491 Ft. -
10%
Második félidő – Életközép – és ami utána jön
Eredeti ár:3990 FtOriginal price was: 3990 Ft.3591 FtCurrent price is: 3591 Ft. -
15%
Várj, amíg eljön az órád
Eredeti ár:3990 FtOriginal price was: 3990 Ft.3391 FtCurrent price is: 3391 Ft. -
10%
Állóképes gyerekek
Eredeti ár:4990 FtOriginal price was: 4990 Ft.4491 FtCurrent price is: 4491 Ft. -
15%
Ne higgy el mindent, amit gondolsz
Eredeti ár:5990 FtOriginal price was: 5990 Ft.5091 FtCurrent price is: 5091 Ft. -
10%
Dopaminkorszak
Eredeti ár:5499 FtOriginal price was: 5499 Ft.4949 FtCurrent price is: 4949 Ft. -
10%
Oroszlánok és farkasok
Eredeti ár:6999 FtOriginal price was: 6999 Ft.6299 FtCurrent price is: 6299 Ft. -
15%
20 önismereti kérdés és válasz – új kiadás
Eredeti ár:4999 FtOriginal price was: 4999 Ft.4249 FtCurrent price is: 4249 Ft. -
15%
Toxikus szülők – Gyógyulás a narcisztikus szülői bántalmazásból
Eredeti ár:7490 FtOriginal price was: 7490 Ft.6366 FtCurrent price is: 6366 Ft. -
15%
Hogyan gyógyulj a narcisztikus bántalmazásból? – Gyakorlati útmutató a szégyen feloldásához, a trauma feldolgozásához és a mérgező kapcsolatokból való felépüléshez
Eredeti ár:5990 FtOriginal price was: 5990 Ft.5091 FtCurrent price is: 5091 Ft. -
15%
Kilépés a sorskönyvből – Vesztes forgatókönyveink felismerése és átírása
Eredeti ár:4499 FtOriginal price was: 4499 Ft.3824 FtCurrent price is: 3824 Ft. -
15%
Kreatív szenzoros dobozok kíváncsi gyerekeknek – 60 egyszerű játékötlet, amely serkenti az agyfejlődést, csökkenti a szorongást és fejleszti a finommotorikát
Eredeti ár:3800 FtOriginal price was: 3800 Ft.3230 FtCurrent price is: 3230 Ft. -
15%
Újra igen! – 10 hetes párkapcsolatjavító program, hogy újra jó legyen
Eredeti ár:4999 FtOriginal price was: 4999 Ft.4249 FtCurrent price is: 4249 Ft. -
15%
Testbeszéd a szerelemben – A test elmondja, amit a szavak képtelenek
Eredeti ár:4999 FtOriginal price was: 4999 Ft.4249 FtCurrent price is: 4249 Ft. -
15%
Rejtett Potenciál – Hogyan érhetünk el többet, mint gondolnánk?
Eredeti ár:6499 FtOriginal price was: 6499 Ft.5524 FtCurrent price is: 5524 Ft. -
15%
Belső hangolás – 52 zeneterápiás gyakorlat a kreatív önismeretért
Eredeti ár:6990 FtOriginal price was: 6990 Ft.5941 FtCurrent price is: 5941 Ft. -
15%
Szex, pénz, boldogság és halál – Úton az önazonosság felé
Eredeti ár:5999 FtOriginal price was: 5999 Ft.5099 FtCurrent price is: 5099 Ft. -
15%
Öröm művészete – Flow a mindennapokban
Eredeti ár:4999 FtOriginal price was: 4999 Ft.4249 FtCurrent price is: 4249 Ft. -
10%
A jól megélt élet
Eredeti ár:5500 FtOriginal price was: 5500 Ft.4950 FtCurrent price is: 4950 Ft. -
10%
Miért álmodunk?
Eredeti ár:5990 FtOriginal price was: 5990 Ft.5391 FtCurrent price is: 5391 Ft. -
10%
A báb
Eredeti ár:5490 FtOriginal price was: 5490 Ft.4941 FtCurrent price is: 4941 Ft. -
10%
Ők – Én vagyok – 33 legfontosabb könyvem – Irodalomterápiás szövegek
Eredeti ár:4499 FtOriginal price was: 4499 Ft.4049 FtCurrent price is: 4049 Ft. -
15%
Állj talpra! – Őszintén az újrakezdésről
Eredeti ár:4999 FtOriginal price was: 4999 Ft.4249 FtCurrent price is: 4249 Ft. -
15%
Gondolkozz úgy, mint egy római császár
Eredeti ár:4999 FtOriginal price was: 4999 Ft.4249 FtCurrent price is: 4249 Ft. -
10%
A telhetetlen agy
Eredeti ár:5999 FtOriginal price was: 5999 Ft.5399 FtCurrent price is: 5399 Ft. -
10%
Impulzusok – (Élet)vezetési kétpercesek
Eredeti ár:5999 FtOriginal price was: 5999 Ft.5399 FtCurrent price is: 5399 Ft. -
10%
Az elengedés művészete – Ne agyald túl, törj ki a negatív spirálból, és érd el az érzelmi szabadságot
Eredeti ár:6290 FtOriginal price was: 6290 Ft.5661 FtCurrent price is: 5661 Ft. -
10%
Sorskönyv
Eredeti ár:5990 FtOriginal price was: 5990 Ft.5391 FtCurrent price is: 5391 Ft. -
10%
Hanggyógyítás – Hogyan használjuk a hangot a stressz és a szorongás leküzdésére?
Eredeti ár:5999 FtOriginal price was: 5999 Ft.5399 FtCurrent price is: 5399 Ft. -
10%
Hogyan légy önmagad? – Önismereti gondolatok és gyakorlatok hétről hétre
Eredeti ár:4999 FtOriginal price was: 4999 Ft.4499 FtCurrent price is: 4499 Ft. -
15%
Te mit gyászolsz? – Megküzdési stratégiák veszteségeink kezeléséhez
Eredeti ár:6799 FtOriginal price was: 6799 Ft.5779 FtCurrent price is: 5779 Ft. -
10%
A hősnő útja
Eredeti ár:4990 FtOriginal price was: 4990 Ft.4491 FtCurrent price is: 4491 Ft. -
10%
Mensa Agytréning – Koncentráció – 200 gyakorlat az öszpontosítás fejlesztéséhez
Eredeti ár:5995 FtOriginal price was: 5995 Ft.5395 FtCurrent price is: 5395 Ft. -
10%
Haragkezelési gyakorlókönyv nőknek
Eredeti ár:5499 FtOriginal price was: 5499 Ft.4949 FtCurrent price is: 4949 Ft. -
10%
Felnőttkori ADHD& szorongás gyakorlókönyv
Eredeti ár:5499 FtOriginal price was: 5499 Ft.4949 FtCurrent price is: 4949 Ft. -
10%
Gyógyító olvasás – Irodalomterápia mindenkinek
Eredeti ár:5999 FtOriginal price was: 5999 Ft.5399 FtCurrent price is: 5399 Ft. -
10%
Érzelmi munka – Az életünket formáló láthatatlan teher
Eredeti ár:5490 FtOriginal price was: 5490 Ft.4941 FtCurrent price is: 4941 Ft. -
10%
Pszichotalpaló – Pszichológia dióhéjban
Eredeti ár:4490 FtOriginal price was: 4490 Ft.4041 FtCurrent price is: 4041 Ft. -
10%
Manipuláció – Ismerd fel, védd ki!
Eredeti ár:5990 FtOriginal price was: 5990 Ft.5391 FtCurrent price is: 5391 Ft. -
15%
Elfogadó kapcsolódás – Intimitás, empátia, sebezhetőség a mindennapokban
Eredeti ár:4999 FtOriginal price was: 4999 Ft.4249 FtCurrent price is: 4249 Ft. -
15%
Család ereje – új, bővített kiadás 2024
Eredeti ár:4999 FtOriginal price was: 4999 Ft.4249 FtCurrent price is: 4249 Ft. -
15%
Átsuhanó Tündérbaba – Mese a babáról, aki jött, de mégsem érkezett meg
Eredeti ár:6499 FtOriginal price was: 6499 Ft.5524 FtCurrent price is: 5524 Ft. -
15%
Intuíció a gyakorlatban szülőknek és gyerekekkel foglalkozó felnőtteknek
Eredeti ár:3500 FtOriginal price was: 3500 Ft.2975 FtCurrent price is: 2975 Ft. -
10%
A nevetőhatás – Tudj meg többet a pozitivitás és az ellenálló képesség kapcsolatáról
Eredeti ár:4999 FtOriginal price was: 4999 Ft.4499 FtCurrent price is: 4499 Ft. -
15%
A kapcsolódás művészete – A belső nyugalom és az önbizalom megszerzésének titka
Eredeti ár:5990 FtOriginal price was: 5990 Ft.5091 FtCurrent price is: 5091 Ft. -
15%
Testbeszéd – Gondolatolvasás gesztusokból a mindennapokban
Eredeti ár:5999 FtOriginal price was: 5999 Ft.5099 FtCurrent price is: 5099 Ft. -
15%
Kézikönyv dühös emberekhez – 10 Dühkezelési módszer a mindennapokra
Eredeti ár:4999 FtOriginal price was: 4999 Ft.4249 FtCurrent price is: 4249 Ft. -
15%
Ideje a meghalásnak
Eredeti ár:3890 FtOriginal price was: 3890 Ft.3306 FtCurrent price is: 3306 Ft. -
15%
Útmutató, hogy ne egyedül halj meg
Eredeti ár:4999 FtOriginal price was: 4999 Ft.4249 FtCurrent price is: 4249 Ft. -
10%
A szorongó nemzedék
Eredeti ár:7490 FtOriginal price was: 7490 Ft.6741 FtCurrent price is: 6741 Ft. -
15%
Az otthon hidege – Bántalmazó szülők felnőtt gyerekei
Eredeti ár:5999 FtOriginal price was: 5999 Ft.5099 FtCurrent price is: 5099 Ft. -
15%
Miért maradsz mégis benne? – A nárcisztikus kapcsolatokból van kiút
Eredeti ár:5690 FtOriginal price was: 5690 Ft.4836 FtCurrent price is: 4836 Ft. -
10%
Perszóna
Eredeti ár:4999 FtOriginal price was: 4999 Ft.4499 FtCurrent price is: 4499 Ft. -
10%
Megsebzett gyermekkor
Eredeti ár:4499 FtOriginal price was: 4499 Ft.4049 FtCurrent price is: 4049 Ft. -
15%
Így szólott Zarathusra
Eredeti ár:6999 FtOriginal price was: 6999 Ft.5949 FtCurrent price is: 5949 Ft. -
10%
Macskabölcsesség – Gondolkodj és élj úgy, mint a macskád! – Élfestett
Eredeti ár:3999 FtOriginal price was: 3999 Ft.3599 FtCurrent price is: 3599 Ft. -
10%
A pénz kettős természete
Eredeti ár:5290 FtOriginal price was: 5290 Ft.4761 FtCurrent price is: 4761 Ft. -
10%
Másként huzalozva – Életvezetés és érzelemkezelés ADHD mellett
Eredeti ár:4390 FtOriginal price was: 4390 Ft.3951 FtCurrent price is: 3951 Ft. -
10%
Hallgat a férfi, eltéved a nő
Eredeti ár:4999 FtOriginal price was: 4999 Ft.4499 FtCurrent price is: 4499 Ft.
Bestseller könyvek:
Készleten

Az anyós
Eredeti ár: 5499 Ft Original price was: 5499 Ft.4949 FtCurrent price is: 4949 Ft.
Készleten

Once You’re Mine
Eredeti ár: 5990 Ft Original price was: 5990 Ft.5391 FtCurrent price is: 5391 Ft.
Készleten

The Last Letter – Az utolsó levél
Eredeti ár: 5699 Ft Original price was: 5699 Ft.5129 FtCurrent price is: 5129 Ft.
Készleten

Prédák háza
Eredeti ár: 5590 Ft Original price was: 5590 Ft.4751 FtCurrent price is: 4751 Ft.
Készleten

A (nem is olyan) nagy találkozás
Eredeti ár: 4999 Ft Original price was: 4999 Ft.4499 FtCurrent price is: 4499 Ft.
Készleten

Gothikana
Eredeti ár: 6390 Ft Original price was: 6390 Ft.5751 FtCurrent price is: 5751 Ft.
Készleten

There Is No Devil
Eredeti ár: 5990 Ft Original price was: 5990 Ft.5391 FtCurrent price is: 5391 Ft.
Készleten

A téboly otthona
Eredeti ár: 5999 Ft Original price was: 5999 Ft.5399 FtCurrent price is: 5399 Ft.
Készleten

Flawless – Hibátlan
Eredeti ár: 5990 Ft Original price was: 5990 Ft.5391 FtCurrent price is: 5391 Ft.
Készleten

Black Ties and White Lies
Eredeti ár: 5990 Ft Original price was: 5990 Ft.5391 FtCurrent price is: 5391 Ft.
Készleten

A feltételek
Eredeti ár: 4999 Ft Original price was: 4999 Ft.4499 FtCurrent price is: 4499 Ft.
Készleten

Reckless – A vakmerő