Előrendelhető (Várható szállítás: Megjelenés után)
Az én titkom, én nagy titkom – A Kocsonyafesztivál 25 éve – Online hangoskönyv
Szerző(k): Rózsa Edit
Eredeti ár: 3690 Ft
Amikor Edit kezembe adta a kéziratot, első olvasatra egy hatalmas metafora érzet kerített hatalmába, amitől nem, vagy csak nehezen tudtam elvonatkoztatni. Az üldözöttség, ...a támadások kereszttüze-majd az ebből való kitörni vágyás, felállni, sőt, kiállni akarás csakazértis… Az igazságért, önmagáért. A békát szintén, mint szimbólumot láttam lelki szemeim előtt. Kísértett egy könyvbéli mondat: “…a béka, ami beleragadt a megdermedt kocsonyába”. Akár egy társadalmi korrajz. Talán mert valahol az is? Nem tudnám meghatározni a műfajt, nem is próbáltam, mert nem gondolnám, hogy skatulyázni kell. Egyedi mixtúra, ami mindenképpen a nyitott entellektüel réteghez szól. Látszólag nehezen emészthető, ám a mindig jön egy könnyebb falat, ami legurítja a zsírosabbat. Hangulatilag “csapongó”, talán a stílusváltások miatt, de nem zavaró, hiszen végig átitatja az az erős identitástudat, ami számomra az ívet, a gerincet adja, ami összetartja, egésszé teszi. Egyszerre éreztem az öntudatos “dacot”, egy nagyon szerethető érzékenységet, egy humorral kezelt mély lelki válságot. Az üldözött szegedi boszorkány is ott repkedett a sorok között, amit kedvesen hagytam neki. Nem és nem tudom figyelmen kívül hagyni a NAGY metaforát. Szomorú? Igen és nem. Zavarbaejtően a kettő keveréke. Látszólag arcul csap, odavág, de a konkrét történet mögött egy nagyon érzékeny és önmagát vállalni tudó erős női sors bontakozik ki a mindig más textúrát és alapanyagot tartalmazó kocsonyában ülő, pislogó béka személyében. Ez a béka azonban nem dermed bele a mások által kevert egyvelegbe, akkor sem, ha csípi a szemét a fűszer, avagy ottfelejtik a hideg spejz polcának sarkában. Leveti magáról a kísértő gúnyos kacajt, szembemegy vele. Ez a béka nem csendben pislog a nagy tálban, amiben mások keverték a hozzávalókat. Nem kiszolgáltatott. Harcol. Mindig újjászületik. Új alakot ölt, ha kell. És kell. Érdekes, hogy ezt a kedves kis lényt nem éreztem magányosnak. Értékes emberi kapcsolatok és kapcsolódások a kulcs, ami számomra a titok nyitja is egyben. Talán kicsit furcsának tűnik, de a békát mégis megkönnyeztem. Különös köteléket éreztem végig, amiben újra és újra felmerült a kérdés: most akkor szomorú és magányos, avagy fittyfenét, inkább egy utakat kereső, kedves lázadó. Egy biztos: okos békáról beszélünk, akinek fontos, hogy szeressék és szeressen. Nekem a szívemhez nőtt ez a harcos kis zöld, ezerféle módon szökell a gondolataimban. És mosolyog. Mindig mosolyog. – (Orosz Orsolya kreatív író/kommunikációs mentor/szomatodráma konzulens és lélekgyógyító)Ez a termék az árkötöttségi törvény (1997. évi CXL.törvény, VIII/A) hatálya alá tartozik, ami azt jelenti, hogy a megjelenéstől számított 1 éven belül 10%-nál nagyobb kedvezményt a fogyasztói árból nem kaphat rá a vásárló, beleértve az ingyenes szállítási díjat és esetleges kuponkedvezményt is. A kedvezmények együttesen nem haladhatják meg a fogyasztói ár 10%-át.
Várható megjelenés: 2025.10.14.További információk
További információk
Író | |
---|---|
Kiadó | |
Kiadás éve | |
ISBN |