Oldal kiválasztása
10%

A Bárka születésnapja

Szerző(k): Gerald Durrell

Eredeti ár: Original price was: 4399 Ft.Current price is: 3959 Ft.

Egy kisfiú kétéves kora óta gyufásdobozokba és a zsebeibe gyűjtögette az állatvilág apróbb tagjainak széles köréből válogatott egyedeket, ...hatévesen pedig elhatározta, hogy amint csak teheti, saját állatkertet hoz létre. A környezete persze őrültségnek, jobb esetben gyermekkori hóbortnak titulálta az ötletét, amelyet majd felnővén maga mögött hagy. Nos, Gerald Durrell – merthogy róla van szó – harmincnégy évesen mégis megvalósította álmát, és 1959-ben Jersey szigetén létrehozta mind az ott élők, mind az odalátogatók nagy örömére szolgáló, világhírűvé vált állatparkját, majd pár évre rá az azt működtető nemzetközi alapítványt is.
Persze nem kis nehézségek árán. Ezen – állatokkal és emberekkel egyaránt megvívott – küzdelmek felidézésére és ecsetelésére pedig mi sem szolgáltathatott neki jobb alkalmat, mint az általa alapított állatkert fennállásának huszonötödik évfordulója. Ám ahogy ajánlójában Anna királyi hercegnő is megjegyzi: őt olvasni nyilvános helyen vagy szendvicsevés közben különös kockázattal jár – akár másokra, akár önmagunkra nézve -, mivel kacagtató humora nyomán minduntalan kirobban belőlünk a nevetés.

Ez a termék az árkötöttségi törvény (1997. évi CXL.törvény, VIII/A) hatálya alá tartozik, ami azt jelenti, hogy a megjelenéstől számított 1 éven belül 10%-nál nagyobb kedvezményt a fogyasztói árból nem kaphat rá a vásárló, beleértve az ingyenes szállítási díjat és esetleges kuponkedvezményt is. A kedvezmények együttesen nem haladhatják meg a fogyasztói ár 10%-át.

Készleten

Vásárold meg ezt a könyvet és 4 pontot gyűjthetsz vele!
Cikkszám: 6151061848 Kategóriák: , Címkék: ,

További információk

További információk

Író

Gerald Durrell

Kiadó

Európa Kiadó

Oldalszám

240

Borítás

kartonált

ISBN

9786151061848

Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosaradban!
Vásárlás folytatása
0